„[…] a legjobb regények mindegyike egyfajta elmeháborodottságból születik […]”
Fülszöveg
Két írónő, June Hayward és Athena Liu sorsa két sikertörténet lehetett volna: ugyanakkor jártak a Yale-re, és ugyanabban az évben jelent meg mindkettejük első könyve. De míg Athena sikere műfajokon át ívelt, addig June műve az utánnyomásig sem jutott el. June utólag úgy véli, hogy manapság senkit nem érdekelnek a hétköznapi, fehér lányokról szóló történetek.
Amikor June szemtanúja lesz Athena furcsa balesetben bekövetkezett halálának, ösztönösen cselekszik: ellopja barátnője frissen befejezett és nagy titokban tartott kéziratát, egy merész, kísérletező stílusban megírt regényt kínai munkások elfeledett történeteiről, akik az első világháborúban a britek és franciák oldalán szolgáltak.
Mert hát mi rossz történhet, ha June átszerkeszti Athena regényét, és saját alkotásaként küldi el az ügynökének? Mi rossz történhet, ha hagyja, hogy kiadója újrapozicionálja az írói pályáját a Juniper Song álnévvel és olyan szerzői fotókkal, amelyekbe akár még bele is láthatóak nem létező ázsiai gyökerei? Hát nem érdemli meg ez a történet, hogy elmeséljék, bárki is legyen a mesélője? June legalábbis így gondolja, és a New York Times bestsellerlistája, valamint az ezzel járó anyagi siker hamarosan alá is támasztja ebben.
A lopott státusz azonban hamar veszélybe kerül. És miközben June a titkait védelmezi, felfedezi, hogy meddig hajlandó elmenni mindazért, amiért állítólag vért verejtékezve megdolgozott.
A számtalan irodalmi díjjal kitüntetett R. F. Kuang legújabb regénye időszerű és tűéles képet nyújt a modern könyvkiadás kellemetlen oldaláról. A Sárga a megjelenését követően egyből a sikerlistákon nyitott, és komoly párbeszédeket generált, ismételten jelezve, hogy szerzője a kortárs irodalom egyik legerősebb hangja.
Véleményem
"Aznap este, amikor végignézem Athena Liu halálát, épp a Netflixszel kötött szerződését ünnepeljük."
- (első mondat) -
Az írónő ezúttal is zseniális volt és alig várom, hogy újra olvassak tőle! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy legközelebb mivel lep meg bennünket...
A Bábel volt az első olvasmányom az írónőtől és teljesen lenyűgözött. Jól esett látni, hogy a fordítással kapcsolatos gondolatai ezúttal is visszaköszönnek a lapokon, de ez csak egy apróság a sok közül. Ezúttal is lebilincselő olvasmányt kaptam, ami egyben el is borzasztott. Már a kezdés érdekes felütéssel indul, hiszen egy igencsak groteszk haláltusát követhetünk végig, amit egy falat palacsinta okoz...
Athenának mindene megvolt, amire csak egy író vágyhat: siker, hírnév, csillogás, neves díjjak, pénz. June ezzel ellentétben már az első könyvénél elakadt és nem jut tovább az írói karrierje, azonban egy falat palacsinta mindent megváltoztat...
A két nő nem túl bizalmas, de "baráti" kapcsolatot ápol és az egyik ilyen görbe este alkalmával Athena halottan végzi a konyhapadlón, June pedig kihasználva az alkalmat magához veszi a halott nő még kiadatlan kéziratát. Előre borítékolható a katasztrófa, amit az olvasó az első sorból fog végignézni...
Fontos megjegyezni, hogy ebben a kötetben senkivel se tudtam szimpatizálni, nem volt olyan karakter, akinek drukkolhatna az olvasó, sőt June morálisan megkérdőjelezhető a legtöbb esetben.
June "dicsőség" menetét végigkövetve elénk tárul a könyvkiadás sötét oldala.
Ezúttal ő a sztár, azonban a csillogásnak is megvan az árnyoldala. Előkerül a rassziszmus, a cyberbulling, a cancel culture, amik napjainkban komoly problémát jelentenek.
Nem hagy jó érzéseket maga után ez a történet. Ahogy a Bábelnél, úgy itt is azt tudom mondani, hogy nem való mindenkinek ez a regény. Ha csak egy szórakoztató kikapcsolódásra vágysz, akkor ne ezt a kötetet vedd le a polcról. Viszont, ha egy elgondolkodtató és helyenként humoros szatírát olvasnál, akkor ez a te könyved lesz.
Köszönöm szépen az Agave Könyvek és Magnólia Kiadónak, hogy megtiszteltek a bizalmukkal és elküldték nekem ezt a csodálatos könyvet!
Könyv adatai
Magnólia
Budapest, 2023
352 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789635981991
Fordította: Tót Barbara
Ha megtetszett a könyv, akkor ezen a linken megtudod vásárolni a kiadó honlapján!
Comments