Genevieve Gornichec - A boszorkány szíve
- Horváth Melanie
- Jul 11, 2022
- 3 min read
" – Elképzelhető, hogy hallottam, hogy a tudásod miatt döftek le, és égettek meg többször is. Talán mostantól jobb lenne megjátszanod a tudatlant.
– Az unalmas – felelte a boszorkány félig tréfálkozva, miközben a keze ösztönösen a két melle közötti függőleges vágás felé vándorolt, amelyen keresztül kitépték a szívét."
Fülszöveg
Egy száműzött boszorkány beleszeret Lokiba, és ezzel az istenek haragját vívja ki ebben a megindító, elsöprő erejű történetben, ami újragondolja az északi mitológiát.
Angurboda története ott kezdődik, ahol a legtöbb boszorkányé véget ér: egy égetésnél. Ezt kapja ugyanis büntetésül Ódintól, amiért megtagadja tőle a jövő ismeretét. A tűztől sebzett és erejétől megfosztott Angurboda egy távoli erdő rejtett zugába menekül – itt talál rá egy férfi, aki Lokiként mutatkozik be, és a nő kezdeti bizalmatlansága ellenére hamarosan őszinte és igaz szerelem szövődik közöttük.
Hamarosan három különleges gyermekük születik, különleges sorsokkal. Angurboda a világ végén, Ódin mindent látó szeme elől rejtve neveli őket, ám, ahogy lassan visszanyeri látnoki képességét, úgy ébred rá, hogy boldog élete – és vélhetően mindenki másé – nagy veszélyben van. Hamarosan el kell döntenie, hogy elfogadja saját és családja végzetét, vagy fellázad és megváltoztatja a jövőt.
Genevieve Gornichec regénye az egyik legősibb mitológiából táplálkozik, és a modern világ emberének mesél el egy felejthetetlen történetet szerelemről, veszteségről és reményről.
Véleményem
Már a borítóba első látásra beleszerettem és ez az érzés a könyv olvasása közben csak fokozódott bennem… Gyönyörű történet a szeretet erejéről, az önfeláldozásról és egy bátor boszorkányról, aki nem fél dacolni a végzettel…
Zsebkendőt mindenképpen készítsetek be a könyv az olvasásához, mert szükség lesz rá...
Mindig is elkápráztatott az északi mitológia sokszínűsége és ebben a könyvben az írónő bátran nyúlt hozzá az alapokhoz, hogy aztán beleszője Angurboda történetébe és valami csodálatosat hozzon létre.
Gullveig egy nagyhatalmú boszorkány, akit háromszor is megégetnek, mert ellent mond Ódin kérésének és nem fedi fel előtte a jövő titkait… Miután elmenekült az isten haragja elől, új életet kezd magányosan és elrejtve mindenki szeme elől Vaserdőben, ahol nagyon régen élt egy boszorkány, aki farkasokat szült… Azonban egy éles nyelvű, izgága isten mégis a nyomára bukkan és nem is akármilyen ajándékkal lepi meg a boszorkányt… Loki ezután gyakran látogatja meg a boszorkányt, aki immár Angurboda vagyis „Bánathozó” néven éli tovább az életét.
– És minek fogod nevezni magad, ha maradsz? A nő sokáig gondolkozott, mielőtt felelt.
– Angurbodának. A férfi fintorgott egyet, mire kiesett a fűszál a szájából.
– Hogy minek? „Bánathozónak”? Furcsa név. Miért akarnék a barátod lenni, ha csak bánatot hozol az életembe?
– Te döntötted el, hogy barátok leszünk. Egyébként pedig nem neked fogok keserűséget okozni.
Loki egy igazi vadóc, aki nem illik az istenek közé, ezért leginkább a bosszantásukban leli az örömét. Azonban ezek a csínyek legtöbbször komoly bajt hoznak a fejére és ilyenkor mindig a boszorkányhoz menekül, akire mindig számíthat. Imádtam a könyv első részét, mert nagyon szerettem Loki történeteit. A kedvencem az volt, amikor vemhes kancaként jelent meg Bodánál, kérlelve a boszorkányt, hogy gondoskodjon róla a kiscsikó születéséig…
– Mégis ki epekedne egy hozzád hasonló fickó után? – forgatta a szemét a boszorkány.
– Ki nem? – kérdezett vissza Loki pökhendin.
Loki és Boda kapcsolata viharos és a kezdeti mámort hamar befelhőzik az elkerülhetetlen vég árnyai. Az isten gyakran hagyja magára a bujkáló boszorkányt, aki nem meri mégegyszer felfedni magát a világ előtt, mégis mindig visszatér hozzá.
"Azt hiszem, az a sorsom, hogy mindig várjak valakire."
Azonban, amikor a boszorkány egy kislányt hoz a világra minden megváltozik és Loki soha többé nem mozdulna mellőlük, a sors azonban elkerülhetetlen…
Hamarosan még két fiú gyermekkel ajándékozza meg a boszorkány Lokit, azonban egyre biztosabbá válik számára, hogy a gyermekei fogják elhozni a világ végét és hamarosan mindent elveszít, amit szeret…
Angurboda hosszú és fájdalmas utat jár be, azonban megismeri a szerelmet és a szeretet, ha csak rövid időre is. Erősnek kell lennie, amikor minden összedől körülötte és vissza kell találni önmagához, hogy újra az a hatalmas erejű boszorkány lehessen, aki képes lesz megmenteni a szeretteit.
A bűntudatnak súlya van, anyaboszorkány. Ne cipeld tovább, ha előrébb akarsz jutni!
Szeretet. Árulás. Bosszú.
Szerintem ez az egyik legszebb és legtragikusabb szerelmi szál Loki és Boda története, amit mostanában olvastam…
Loki mellett persze más barátok is a boszorka mellészegődnek, akik segítik őt, amikor Loki nincs mellette. Skadi az óriáslány mindvégig ott van Boda mellett és segíti amiben csak tudja. Lokit rendkívül megveti, amiért folyton magára hagyja a boszorkányt, ezért gyakran fenyegetőzik a kiherélésével…
Összességében ez a történet egy érzelmi hullámvasút, eleinte nagyon szórakoztató és humoros, azonban mindvégig ott van valami baljós érzés, hogy ennek a történetnek nem lesz boldog a befejezése…
Abszolút ajánlom azoknak is, akik egyáltalán nem jártasak az északi mitológiában, mert a történet magával ragadó, izgalmas és érzelem.
Köszönöm szépen a Agave Könyvek és Prológus, hogy megtiszteltek a bizalmukkal és elküldték nekem ezt a csodálatos könyvet!
Könyv adatai
Budapest
2022
368 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789635980154
Fordította: Ballai Mária
Ha megtetszett a könyv, akkor ezen a linken megtudod vásárolni!
Comments