top of page
Picsart_22-04-01_17-32-01-982.jpg

Meli's Reading Corner

Writer's pictureHorváth Melanie

Finy Petra - Kerti szonáta



"Lehetne úgy is, hogy nem mondják meg felülről, hová utazhatunk, és mikor miben hihetünk, mit dolgozhatunk, mikor lehet telefonunk és autónk, kit szerethetünk, kit gyűlölhetünk."

Fülszöveg


A ​nők nemcsak otthon végeznek láthatatlan munkát, sokszor a társadalomért is úgy tevékenykednek, hogy szinte megfeledkeznek róluk. Ezekről az alig emlegetett hősökről szól a regény. A fiktív szereplőkkel dolgozó kötet Frida, Magda és Médi történetén keresztül vakuvillanásnyi ideig megmutatja azoknak a bátor nőknek is az alakját, akik mertek cselekedni. Rajk Júlia, Ember Judit vagy Hodosán Róza figuráját többek között.

1987-ben járunk, Magyarországon, Budapesten. A kommunista rezsim elnyomási struktúrája omladozni látszik, de senki nem tudja, mikor dől össze. A besúgói rendszer még aktívan működik, az ellenzék is egyre több akciót szervez: a kötetben mindkét csoport életébe belepillantást nyerhetünk .A kamaraműként is felfogható regény az árulás és lázadás pszichológiájával foglalkozik, azzal, milyen apróságokon, rejtett családi kódokon, lelki töréseken vagy épp a véletlenen múlik az, hogy valaki a szocializmus kiszolgálója lesz, netán ellenáll. Ám nehéz pálcát törni bárki felett egy olyan korszakban, ahol a legnagyobb bűnös és áruló valójában a rendszer maga.

A regény lapjain 1944-től 1987-ig villannak fel a magyar történelemnek olyan drámai pillanatai, melyek mindenkire hatással voltak, de a nőknek sokszor még nagyobb traumát jelentettek. Amíg pedig megismerjük az ő túlélési stratégiájukat, addig is vígan pöfögnek a Zsigulik, kotyognak a kávéfőzők, végtelen lassúsággal épülnek a víkendházak, Beszélőket lapoznak titokban, hangulatjelentések készülnek, harmatosak a Kőbányaik, szól a Kontroll Csoport, a panellakások fagyöngyös függönyei engedelmesen csörögnek a vállunk körül, a főszereplők számára pedig a végére kiderül: ki árult el másokat, és ki önmagát.


Véleményem


Nem gondoltam, hogy ez a gyönyörű borító, egy ilyen szörnyű történelmi időszakot fog bemutatni...


Nagyon érdekes volt ennek a kötetnek az első pár oldalát olvasni, mert a véletlenszerűen betűzött gondolatok a mondatok közzé teljesen kibillentett az olvasásból, ezért lassan haladtam az első pár fejezettel. Azonban később már nagyon gördülékenyen és könnyen ment, mert olvastatta magát a könyv. Ritkán olvasok történelmi fikciót, ezért abszolút kibillentett a komfortzónámból, de egyáltalán nem bántam meg, mert sokat adott ez a történet.


Valahányszor visszatértem az olvasasához mindig egyre otthonosabbá vált és egyre jobban érdekelt, hogy mit is szeretne elmesélni nekem ez a könyv.


Megrázó és elborzasztó az az időszak, amit a könyv megelevenít, de mindig maradnak olyanokat , akik emberek maradnak az embertelenségben is.

Médi , Magda és Frida a szívemhez nőtt, hiába kitalált személyek mégis végig érezni hogy milyen erős és tettre kész nők ihlették őket. Ugyan láttam már dokumentum filmeket, amiben a kommunista rezsim túlélői beszéltek az átélt borzalmakról, hogy az orosz katonák hogyan fogdosták össze a nőket a kislányoktól kezdve az idős asszonyokig, hogy aztán kimondhatatlan dolgokat műveljenek velük. Ettől még most is összeszorul a torkom és könnybe lábad a szemem... Megrázó volt ezt a karakterek elmesélésében olvasni. Vagy az állandó rettegésről, hogy bármikor jöhetnek és elvihetnek valamilyen mondva csinált oknál fogva... Az, hogy a saját barátaiban, rokonaiban és szomszédjaiban nem bízhat meg az ember, mert nem tudhatod, hogy ki besúgó... Azonban ebben a sötét időszakban is voltak olyan bátornők, akikre érdemes felnézni. Ezeknek a bátornőknek többek között Rajk Júliának, Ember Juditnak és Hodosán Rózának állít emléket ez a történet.


Petrától ez volt az első könyv, amit olvastam, de biztosan nem az utolsó, mert nagyon szépen, könnyeden és érdekesen ír, úgyhogy öröm volt olvasni.

 

Köszönöm szépen Finy Petrának, hogy megtiszteltek a bizalmukkal és elküldték nekem ezt a csodálatos könyvet!

 

Könyv adatai



Athenaeum

Budapest, 2021

302 oldal

ISBN: 9789635431250

 

Ha megtetszett a könyv, akkor ezen a linken megtudod vásárolni a kiadó honlapján!









Comments


bottom of page