„A könyvvásárlástól mindig jobban érzem magam, még akkor is, ha aztán nem olvasom el.”
Fülszöveg
Florence Day a könyvszakma egyik legnépszerűbb romantikus szerzőjének a szellemírója, és komoly problémával küzd: egy szörnyű szakítást követően nem tud hinni többé a szerelemben. Számára a romantika halott.
Amikor új – és nem mellesleg túlságosan jóképű – szerkesztője nem hajlandó további hosszabbítást adni neki az új kézirat leadási határidejére, Florence felkészül rá, hogy búcsút intsen a karrierjének. Ráadásul nem sokkal később olyan telefonhívást kap, amire nem lehet felkészülni: haza kell térnie a szülővárosába eltemetni váratlanul elhunyt, imádott apját. Abba a közösségbe, ami soha nem értette meg őt, és ahol az évek során semmi nem változott.
Nem csak ezzel kell azonban szembenéznie. Az apja végakarata meglehetősen furcsa a temetésre kért ezer szál vadvirággal, Elvis fellépésével és a madarakkal. De a ravatalozóház ajtajában még furcsább dolog várja: egy szellem, aki pont olyan dühítően jóképű, mint korábban, és legalább annyira értetlenül áll a helyzet előtt, mint Florence. A romantika határozottan halott… de úgy tűnik, hogy az új szerkesztője is, és befejezetlen ügyük miatt a lány kénytelen átértékelni mindazt, amit valaha a szerelmes történetekről gondolt.
Ashley Poston első felnőtteknek írt regénye meghitt történet hazatalálásról, családról és szerelemről a Szívek szállodája stílusában.
Véleményem
Nem tudom, hogy sírtam -e valaha ennyit romantikus könyvön, mint ennél a történetnél és ennek ellenére mégis egy humoros regényről beszélhetek. Teljes érzelmi hullámvasút volt ennek a regénynek az olvasása. Néha éreztem a kis pillangókat a hasamban, ahogy Ben karaktere az én szívemet is rabul ejti, máskor meg ezer darabra tört...
A borító nagyon tetszik ezekkel a figyelemfelkeltő színekkel és vadvirágokkal, ami egy nagyon szép utalás a történetre. Egy átlagos terjedelmű kötetről van szó, mégis úgy éreztem, hogy lehetett volna még vaskosabb, mert voltak benne olyan részek, amikről még szívesen olvastam volna.
Florence Day nem egy átlagos nő.
A Day család már nemzedékek óta gondoskodik Mairmont halottairól, ugyanis ők vezetik a Letűnt Napok Ravatalozót. Azonban, ami ennél is különlegesebb, hogy Florence, az édesapjához hasonlóan, látja a szellemeket, így nem volt éppen szerencsés párosítás gyerekként egy ravatalozóban felnőni. Amikor pedig sikeresen megold egy kísérteties bűnügyet, a kisváros lakóiból hitetlenkedést és rosszallást vált ki. Az ellenséges légkör miatt pedig, amint lehetősége nyílik elmenekül és vissza se néz egészen az apja halálig...
Florence egy nagyon szerethető karakter, akit sok bánat és szerencsétlenség ért az élete során. Ráadásul a szerelemben sem volt szerencsés, ami romantikus szellemíróként kimondottan nagy problémát jelent...
"Nem látott véletlenül erre lebegni egy szellemet? Százkilencven magas, szexi, kicsit kocka beütéssel?"
Ben egy igazi úriember, ugyanis nála illedelmesebb szellemmel még nem találkoztam. Azt se lehet tagadni, hogy igencsak vonzó férfi még a halálon túl is. Nem mondom, hogy nem szakadt meg a szívem valahányszor felbukkant.
A könyv haláli humora teljesen kivégzett. Imádom a fekete humort és a szóvicceket, úgyhogy erre érdemes felkészülni.
"– Azt mondta, a romantika halott. Félrebillentettem a fejem, és a tükörképét figyeltem. – Miért, maga nem az?"
Köszönöm szépen az Agave Könyvek és Magnólia Kiadónak, hogy megtiszteltek a bizalmukkal és elküldték nekem ezt a csodálatos könyvet!
Könyv adatai
Magnólia
Budapest, 2023
364 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789635981977
Fordította: Molnár Berta Eleonóra
Ha megtetszett a könyv, akkor ezen a linken megtudod vásárolni a kiadó honlapján!
Comments